Lehajtott fejjel, bőrig ázva lépdel És a hideg kövön, ahogy koppan Cipősarka És az eső… Arcán a bőr lángra lobban

Papírhegyek Rút cédulák Hóna alatt Kesze-kusza irományok… De a fagyos esőben Ő csak halad, A nagy szürke tömb felé…

Villám cikáz át az égen! Szeme rebben, S úgy, mint régen, Keze a kilincs felé nyúl.

És Ő belép. Az eső pedig kint marad Robaj hallik! Ami az imént látható volt Most hallható. Hisz a hang áttöri a falat.

Remegve lép oda Ahol a szürke alak ül Arca üres, lelke sincs Hisz csak egy gép Egy alkatrész A bürokrácia gépezetének foglya Ő…

deszép