Egy jelzés, amin csak felidegesítettem magam.

egy pofon, egy másiktól két nappal később, csak mert nem akartam figyelni.

Aztán egy órára rá kiprovokáltam a pofon párját egy harmadiktól.

Mind ugyan azt vallja. Szerintük egy helyes út van, és nekem ki kellene nyaljam az ő fogyasztói valagukat.

Hát szerintem meg nem.

Létezik olyan megoldás, amiben nincs kiszolgáló, és kiszolgált fél.

Számomra csak az Alkotó, és az Alkotást Élvező fél létezik.

Én, az Alkotó nem engedhetem meg magamnak, hogy eltorzítva a felhasználói társadalom elvárásitól olyat tegyek,

ami torzítja az alkotás folyamatát bennem.

Élvezni számomra a megalkotott és létrejött folyamatot épp' olyan fontos, mint a felhasználói társadalom tagjainak.

Ha ezt az igényemet alárendelem a Fogyasztó elvárásainak,

azzal hosszú távon

senki nem jár jól.

Az Alkotó belefásul és elveszti alkotói kreativitását és hajlandóságát egyszersmind igényét az alkotásra,

a Fogyasztó pedig megunva a tökéletesre megkapott terméket tovább áll és keres más alkotót aki már nincs az útjában.

Az alkotás terhe ott lebeg az Alkotó közelségének köszönhetően a Fogyasztó felett, így nem engedi élvezni annak használatában.

Mindenki a maga helyén kell hogy legyen,

ha azt akarjuk, hogy mindenki a legjobban járjon.

...

Kellett az a két pofon.